A Mudi története
Már 1773-ban Buffon is leírt egy mudi
jellegű pásztorkutyát, majd Pethe Ferenc 1815-ben a Természet
Históriájában, Méhely Lajos 1902-ben és Herman Ottó 1912-ben kiadott
munkájában. Ennek ellenére a mudi szervezett tenyésztése a legkésőbb
indult meg a magyar fajták közül. Sokáig nem is különböztették meg a
pumitól és a pulitól, a források sokszor így is említették. Hosszú ideig
tartotta magát az a téves nézet is, hogy a mudi a pumi és a puli
kereszteződéséből jött létre, pedig egyikre sem hasonlít. Míg "a puli az
puli", a pumi pedig terrier jellegű ősökkel dicsekedhet, addig a mudi
spicc jellegű kutyákból alakult ki két-háromszáz évvel ezelőtt. A fajta
céltudatos tenyésztése Fényes Dezső balassagyarmati múzeumigazgató
nevéhez fűződik, aki néprajzi gyűjtőútjai során vásárolt néhány ragyogó
szőrű, felálló fülű, igen értelmes és tanulékony egyedet az akkor még
nem ismert fajtából. Tenyészteni kezdte őket, majd 1936-ban a
tenyészállatvásáron bemutatta az általa tenyésztett kutyákat és
benyújtotta a fajta első standardját. A bizottság elfogadta a leírást és
a "mudi" fajtanevet, amely valószínűleg Tóth Mihály bugaci számadó
juhász Mudi nevű kutyájától származik (addig hajtókutyaként emlegették).
A II.világháború végére szinte teljesen
kipusztult a fajta, feltámasztása a semmiből kezdődött újra néhány B
törzskönyves kutyával. 1963-ból származik az újabb standardja,amelyet
Balássy Zoltán alkotott meg és az FCI is elfogadta. Az egyes számú
törzskönyv tulajdonosa egy Rigó nevű szuka lett. A fajta
törzskönyve ma is nyitott, hiszen időről időre kerülnek elő eddig nem
ismert típusos egyedek. Sokáig a fajta fenntartása volt a cél, hiszen a
mudit érthetetlen közöny vette körül, s csak néhány fanatikus
mudirajongónak köszönhető, hogy a fajta fennmaradt számos jó
tulajdonságával egyetemben. Ma már a jövő biztosítottnak látszik. Ugyan
Magyarországon még sokan ma sem tudják, milyen egy mudi, de a
természetrajongó skandináv népek, elsősorban a finnek felfedezték a
fajtában rejlő pozitív tulajdonságokat, a természetességét,
betegségekkel szembeni ellenálló képességét és nem utolsó sorban
hihetetlen intelligenciáját.
Jelleme és külleme
A mudi - főleg a különféle, régóta
kitenyésztett fajtákkal összevetve - első pillantásra egyszerű küllemű
keveréknek tűnhet. Tulajdonképpen bármely színben előfordulhat, de a
standard nem ismer el minden színváltozatot. A leggyakoribb a fekete
szín, van barna, fehér, fakó és hamvas (kékes árnyalatban játszó), de
sokak szerint a legszebb, legkülönlegesebb színváltozat cifra, a szürke
alapon feketével spriccelt, amely Fényes Dezső szerint a mudi
legeredetibb színváltozata. Érdekesség, hogy cifra-cifra párosítás nem
ajánlott, a megszületendő kölykök igen gyakran betegek, de ez így van
más merlegént hordozó fajtáknál is. Mivel a mudi eredeti munkája
juhászokhoz, pásztorokhoz kötötte, és feladat nem utolsó sorban a
szürkemarhák nagy bátorságot igénylő terelése volt, az esztétikai érték
sokadlagos kérdés volt. Szolgálatkész, munkabíró és igénytelen kutyára
volt szükség, a mudi pedig tökéletesen megfelel ezeknek a
követelményeknek. Ezenkívül hosszú életű, intelligens, tanulékony,
akinek a gazdája az istene, és egyetlen szempillantásból ért. A
terelőversenyeken ma is kiemelkedő eredményeket ér el, de vaddisznós
vadászatokon is használják, mint hajtókutyát.
Ma már nem csak pásztorkodó emberek
mellett él, hanem bizonyított, mint házörző: sokkal kevésbé csahos, mint
a puli vagy a pumi, de mindenre van szeme. A dog dancing és agility
sport rajongói is felfedezték mozgékonysága, értelmessége és könnyen
képezhetősége okán. Kitartásuk, kitűnő szimatuk miatt a
katasztrófakutyák között is feltűnt néhány példányuk. Az sem fog
csalódni, aki városi kutyának szeretné: nagyfokú alkalmazkodóképessége,
kis termete a lakásban tartást is lehetővé teszi. Ha naponta
gondoskodunk arról, hogy mozogjon, lerohanja fölös energiáit,
tulajdonképpen nagyon könnyű együtt élni vele..